Karácsonyi árverés Figurkánál

2009. december 1., Nincs kategorizálva

merek2

 

Ezt az aukciót azért hoztam létre, mert a segítőimnek szeretnék segíteni. Már írtam arról, hogy a Figurkák előkészítése szeptember óta a MEREK szociális foglalkoztatójának kézműves műhelyében történik. Most szeretném őket és munkáikat egy kicsit jobban bemutatni.

A Mozgássérültek Állami Intézete által létrehozott Holnap Háza a komplex rehabilitáció intézményesült megvalósulása. Az intézmény létrehozását az Európai Unió támogatta és 2007. decemberében nyitotta meg hivatalosan is kapuit a mozgássérült emberek számára. A fogyatékos emberek munkaerőpiacra történő (vissza)térését rendszerszerűen, az egyén képességeinek és igényeinek megfelelően végzi. A foglalkozási rehabilitáció elősegítése érdekében jött létre „Reptető” kézműves műhely 2008 május 21-én, ahol a foglalkozások alkalmával olyan tudásra, tapasztalatokra tehetnek szert a mozgássérült emberek, amelyek később fontosak lesznek a munkavállalás során. A kis kézműves műhelyben különböző kreatív technikák segítségével fejleszthetik kézügyességüket, finom motoros mozgásukat, koncentrációs képességüket és ami talán a legfontosabb, szerezhetnek sikerélményt és magabiztosságot az alkotás során.

 

A következő 10 bejegyzésben találjátok azokat a tárgyakat, amelyek a Reptető műhelyben készültek, és amelyekre licitálni lehet komment formájában egészen 2009. december 10-én éjfélig. Minden tárgy egyedi, kézzek készült darab.

A licitek 2000- Ft-ról indulnak, licit lépcső 200- Ft.

A bevételt a műhely alapanyagok vásárlására fordítja majd, hogy biztosítsák folyamatos működésüket. A nyertesek emailben kapják meg a számlaszámot ahova az adományokat várják. At átvétel módjáról pedig mindenkivel egyeztetünk.

Jó licitálást!

Cimkék: , ,

Szólj hozzá te is!