Elmondom hogy volt. Éppen a magamban csak Figurka 2.0-nak nevezett sorozat mintadarabjait készültem megvarrni. (Hogy mi is ez pontosan, arról majd később.) Anyagokat válogattam. Mint mostanában valahogy folyton, most is a jó kis retro, túrkálóban gyűjtött anyagaim ugrottak ki az asztalra és mire észbekaptam volna már ki is szabtam néhány babának valót. Nekiálltam hát megvarrni, kattogott a gép, valami zene is szólt…aztán egyszer csak ott ülök egy lépcsőn egy kertben egy Dóri nevű kislánnyal -aki minden nyáron a szomszédban nyaral a nagymamájánál- és babaruhát varrunk régi anyagokból. Csudát varrunk! Belülről szigszalaggal ragasztjuk össze a darabokat, ez Dóri találmánya  és tökéletesen működik. Érzem az anyagok puha tapintását, azt a fajta otthonosságot, ami csak a használattal költözik a textilszálak közé. Nyolc évesek vagyunk. Még mindig megvan az az epres ruhám amit valahogy évek óta nem növök ki. Már elmehetünk ebéd után fagyizni egyedül az utca végére a Dara Úr fagyisbódéjába, és néha veszünk a zsebpénzünkből Parány Petit is a trafikban, csak annak sajnos nem lehet ruhát varrni mert nagyon kicsi.  Neki csak párnát és takarót csinálunk. Már magasan a nap, az árnyékban is érezni a forróságot. Majd délután megyünk strandra. De most valaki kiált. Gyertek ebédelni! Kézmosás! Megyünk Nagyi! Kinyerma és jóebédhezszólanóta a szomszéd bácsi rádiójából. Aztán elhalkul. A figurkák szépen sorakoznak, kicsit furcsán néznek rám. Jól vagy? Aha, asszem.