Vasárnap vásárban voltak a Figurkák, nagy, karácsonyi vásárban. Az ilyesmit nagyon szeretik. Már napokkal korábban izgatottan készülődtek, sutyorogtak a piros polcukon, találgatták ki kihez kerül majd, kinek hol lesz az új otthona. És eljött a vasárnap reggel amikor egy kis kényelmetlen utazás után végre ott álltak mind a sürgés-forgás közepén. Jöttek a nézelődők szép számmal, ismerkedtek a Figurkákkal, kérdezgették, simogatták is őket, és vitte is ki-ki a kedvencét.
A látogatók egyre többen voltak már, a Figurkák pedig integettek, kiabáltak a gyerekeknek, lökdösődtek, alig tudtam rendet tartani közöttük. A szemem sarkából láttam, hogy az egyik nyúl elindul az asztal sarka felé, és mintha éppen ugrani készült volna…amikor oda kellet fordulnom egy érdeklődőhöz. Mire visszanéztem, a nyúl eltűnt. Mintha még láttam volna villanni a piros sálját a csizmák között. Úgy látszik, nem tudta leküzdeni a kalandvágyat! Kicsit aggódom érte, remélem megtalálta otthonát és jó kezekbe került. Új gazdájának pedig üzenem, bánjon vele szeretettel, és télen ne engedje sál nélkül az utcára, a nyulak könnyen megfáznak!





felhasznalo
2009.12.15 12:17:28
Szóval, mégiscsak lába kélt…:(
admin
2009.12.15 12:18:50
igazából ez nagyon megtisztelő :-)
lilahangya
2009.12.15 13:19:21
De vhogy inkább szomorú…
András Hídvégi
2009.12.15 13:31:53
Ezt a történetet nehéz lett volna szebben megírni
szarvasmici
2009.12.15 15:07:50
:) Csak egy csupaszív teremtés tud így lereagálni egy ilyen birtokbavételt.
Zazi Záhonyi
2009.12.15 21:42:34
Remélem nyuszi jól van. Mackó kicsit megfázott a nagy hidegben, de kapott teát, és már jobban érzi magát.:)
Pápai
2009.12.16 07:58:12
azért, ha olvas a nyúl, annyit megtehetne, mint az Amélie törpéje, h a világ minden tájáról küld magáról képeslapot Különösen Kulalából…
ez elütés, de bejön
Csilla
2009.12.16 16:41:17
:( ez nagyon szomorú…
Vígaszképpen: hallottam, hogy van a világon egy ranglista, mit lopnak leginkább (állítólag előkelő dolog erre felkerülni, pl. reklámoztak már így könyvet, hogy a lopási ranglistát vezeti)
Egy figurkát nem lehet könnyű ellopni… Biztos hirtelen szerelem volt, és nagyon menni akart.
Nemes lélekre vall, hogy ilyen szépen tudsz reagálni erre.
irisz
2009.12.23 20:13:27
A kockás medvét megkérdeztem, ő nem tudja az eltűnt nyúl elérhetőségét, pedig írhatnánk neki, vagy felhívhatnánk plüssmobilon… De a kockás medve remekjól van, kölcsönadta itthon a sálját az egyik régi ittlakónak, és rögtön befogadásra talált. :)
VAn
2010.01.4 15:20:41
Óóóó…
Báránykámmal kerek szemekkel olvastuk, hogy mi történt az egyik Nyúllal.
Nagyon sajnáljuk a történteket.
A Nyúlnak sok szerencsét, az Alkotónak pedig sikereket és sok-sok rajongót kívánunk!